Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

A megrendelő jellemzően jóval kevesebb információval rendelkezik, mint a kivitelező. Egy klasszikus közgazdasági probléma egy parasztház felújítása felől nézve.

Ez a poszt nem a mi konkrét felújításunkról fog szólni (legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján szerencsére nem ez a helyzet), hanem egy olyan érzésről, amivel szerintem minden felújítónak és építőnek szembe kell néznie.

Egy felújítás során az emberre ugyanis nagyjából szabályos időközönként rátör, hogy a kivitelező azt mond, amit akar, én meg csak fizetek, és csak bízom benne, hogy valóban létezik a felvetett probléma, nem pedig kitaláció, egyszerű hanyagság és oda nem figyelés következménye, illetve valami olyan, amit csak azét hoztak létre, hogy legyen miért fizetnem.

Folytatván a megoldandó kérdések sorát, ideje belevágni az egyik legnehezebben megoldhatóba, azaz lássuk, milyen nehézségeket okoz a szennyvíz-probléma.

A Balaton-felvidéken érvényben van egy törvény, az ún. Balaton-törvény, amely nagyon szigorúan szabályozza a szennyvíz kérdéskörét. Ez érthető is egyrészről, mivel védeni kell a Balatont, kicsit problémás azonban másrészről, mert ez sok családot teljesen lehetetlen helyzetbe hoz. Miről is van szó?

Hát csak arról, hogy ha egy faluban nincs csatorna (ez azért megesik), akkor ugye rögtön nagyon drága lesz a vízhasználat, mivel minden egyes elhasznált köbméter víz után ki kell fizetni a szennyvíz elszállítását is. Számokra lefordítva: egy köbméter víz elhasználása ebben az esetben 300 forint vízdíj és 2700 forint szennyvízdíj, ami összesen 3000 forint. Nem kevés.

Egy régi parasztház legnagyobb előnye és hátránya egy és ugyanaz: mégpedig az, hogy öreg.

Ha az ember belekezd egy 150 évvel ezelőtt felépített parasztház felújításába, és úgy dönt, hogy egyszerre szeretné megőrizni azt a szépséget, ami a ház kora jelent, illetve valami olyat létrehozni, amiben kényelmesen el tud lenni, na akkor erősen törni kell a fejét.

És voltak pillanatok, amikor erősen reméltük, hogy ennél már csak jobb lesz

Mert ugye 150 évvel ezelőtt az embereknek szerényebb igényeik voltak, mint ma.

Egy félhektáros kert már akkora, hogy azt egy laikus szinte át se tudja látni. Mi lehet belőle és mennyit érdemes rá költeni? Mindez ezúttal női szemmel.

Mindketten ugyanannyira értünk a kerthez, azaz nem sokat:) Viszont szeretjük, szeretünk rá gondolni, és egy pillanatig sem zavart, hogy amikor elmondtam az ismerőseimnek, hogy vettünk egy kis parasztházat egy több mint 5000 négyzetméteres telekkel, jellemzően mély hallgatás, vagy ha nem, hát a "nagy munka, sok pénz" volt leggyakrabban a visszajelzés.

Gyerekkoromban minden nyaramat és iskolai szünetet a nagyanyámnál töltöttem, egy Pest megyei faluban. Nagymama vidéki tanítónő volt, volt kertje, sőt egy ideig telke is, voltak állatai, amikért mindig rajongtam. Sok jó gyerekkori élményem van, azokhoz mindenképpen hozzátartozik a nagyszülőknél töltött nyarak, a saját gyerekveteményes, az állatokkal való foglalkozás, annak minden élményével. Volt, hogy szegény nyusziknak adtam csípős, szárított paprikát, kipróbálva, hogy tényleg csíp-e, vagy ott voltak a disznóvágások, a száradó ruha illata a kertben, az örült menekülés az engem kergető pulyka elől, a hajnali málnaszedések és a lekváros kenyeres uzsonnák, amit nagymama hozott ki az udvarra, ahol a környék gyerekei összegyűlve, közösen játszottak.

A sok nagy kérdés egyike, amit egy öreg parasztház felújítása esetében el kell dönteni: a fűtés.

Mert ugye jellemzően ezek a parasztházak még akkor épültek, amikor más jellegűek voltak az igények és a lehetőségek, mint ma. Ennek következtében a teljesen tradicionális, autentikus fűtés jó esetben nem felel meg annak, amit mi elvárunk - főleg, ha gyermek is van a családban, mint nálunk. Még akkor is, ha ez alapvetően egy nyári lak lesz (bár elnézve a Balaton-felvidéket télen, ez lehet, hogy mégsem teljesen így lesz…)

Egy szó mint száz, új fűtési rendszer kell.