Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miből legyen a kerítés?

A kerítés alapértelmezésben a környéken terméskőből van - mi is ezt terveztük, de ehhez másik pénztárca kellene.

Arról már többször volt szó, hogy a telken sok a kő - amikor észrevettük és kiderült, hogy ez érték, akkor örültünk, amikor meg ásni próbáltunk, és folyamatosan kövekbe botlottunk, akkor nem annyira.

"Egyelőre egyszerűen csak zavaró, na de majd a kerítéshez milyen jó lesz!" - ez volt a jellemző riposzt, amikor valaki rákérdezett, hogy mit keres az a kőrakás a kert végében. El is jött a kerítéssel való foglalkozás ideje - már csak azért is, mert nyáron egyértelművé vált, hogy bár nagyon kedvesek a szomszédok, de mégiscsak jobb lenne, ha nem full panorámában tudnák követni a mindennapjainkat.

Az egyik kerítés csak mellmagasságig épült meg

2 Tovább

Miről mesél egy 155 éves adótérkép?

Egy 1858-as térkép szerint a telek tele volt melléképületekkel, így nagyon nem kell meglepődni az irdatlan mennyiségű építőkövön.

A községről egy 1858-as kataszteri és egy 1861-es telekjegyzőkönyves térkép áll rendelkezésre a levéltárban. Ennél korábbiakat nem találtam, a 155 évvel ezelőtt készítettet pedig meg is vettem digitális formában. A telkünk a térképrészlet középső telke, amelyik egy oldalára dőlt M-betűre hasonlít.

A régi és a mostani térképek összevetéséből annyi mindenképp kiderül, hogy:

- egy ház már 1858-ban is állt ezen a telken, mégpedig ott, ahol a mostani, amiből arra is lehet következtetni, hogy ez a ház az a ház,

- a telken sokkal több melléképület volt, mint amennyi most van, ami nem meglepő a kert ásása közben talált kőmennyiség láttán,

- a teleknek eredendően is fölöttébb fura alakja volt, de jóval kisebb volt, mint amekkora most.

4 Tovább

Nem véletlenül van mindig itt a buli

Az ember nem is gondolja, milyen fontos egy konyhapult, amíg egyszer csak nem tudja hova letenni a poharát.

A ház felújításának elkezdésekor már tudtuk, hogy a nyarat itt szeretnénk tölteni. Az evidens volt, hogy minden nem lesz kész, így dönteni kellett, mivel kell mindenképp elkészülni.

Az tuti volt, hogy kellenek ágyak meg valamennyi szekrény, fürdőszoba és mellékhelyiség, mert ugye ezek nélkül nem lehet élni. A konyhával kapcsolatban eleinte az volt a vélemény, hogy az is fontos, de azért nem nagyon, hisz majd a barátoknál eszünk, vagy főzünk bográcsban…

Ilyen volt, ilyen lett

Szerencsére végül az lett a döntés, hogy mégiscsak rendeljük meg a konyhabútort. A konyhában minden eszköz elektromos, azaz amíg nincs konyhabútor nincs semmi: se főzőlap, se sütő, se mosogató, se mosogatógép. Ja és persze nincs csap sem.

0 Tovább

Kilencven kiló és négyen tették helyre

Nem volt verekedés a faluban, csak megjöttek a speckó szigetelt ablakok.

A ház része egy beablakozott tornác, amit nagyjából úgy hagytunk, ahogy volt, de az üvegeket cserélni kellett. Régen itt olyan kis négyzetes üvegekből álló ablakok voltak, amelyeket kis fakeret fogott össze. Ez elég szép volt, így a felújításnál is ebből akartunk kiindulni, de azért teljesen nem lehetett ugyanolyat csinálni, mint a régi.

0 Tovább

Így készül a könyöklő-fröccsöző

A házzal, illetve a pincével együtt kaptunk két régi hordót. Egy évig még lenn voltak a pincében, idén nyáron pedig nekiestünk, hogy legyen egy könyöklőnk és két virágtartónk. Lett, de nem sokon múlott

A ház és a telek megvásárlása után derült ki számunkra, hogy az egyik pincében - amiben amúgy a korábbi bérlő bort is készített - van még két hordó. Volt elég dolgunk mindennel, így a hordók kérdését jegeltük. Idén nyáron jutottunk el odáig, hogy kihozzuk a hordókat a pincéből és elkezdjük felújítani a saját ízlésünknek és igényünknek megfelelően.


Elkelt a segítség és a szorgos kéz

Már az sem tűnt egyszerűnek, hogy miképp kerül ki a 6 és 4 hektós hordó a pincéből. Mentségemre legyen, hogy nem voltam erős fizikából, de engem meglepett, hogy a pincebejáróba letett pallón egy ekkora hordót egyszerűen fel lehet tolni. Pontosan ez történt.

Ezt követően egy pár hétig a pince bejárata előtt maradtak a hordók, bár arra azért vigyáztunk, hogy ne süsse nagyon a nap. A felújításban résztvevő mesteremberek egyik nap azért szóltak:

"Ez így szét fog ám esni!"

0 Tovább

Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

blogavatar

Százötven éve megépítették, most felújítjuk.

Utolsó kommentek