Újraértelmeztük a négy ütemet: csiszol, javít, pótol, újrafest.

Egy korábbi bejegyzésben már jeleztük, hogy magunkra vettük egyes régi bútorok felújításának könnyed terhét. Bár egyelőre tombol a tél, és a hó még a székesfővárost is elérte, így ideje elkezdeni a tavaszra gondolni – főleg munkák tekintetében.

Csináltunk egy Facebook-oldalt - itt lehet like-olni!

Nagyi kredence lecsiszolva 

Na, szóval el is kezdtünk a bútorokkal foglalkozni. Első körben egy kredenc és négy éjjeli szekrény került a kezünkbe. Még eléggé az elején járunk, egyelőre annyit tettünk, hogy előhalásztuk a sufnik legmélyéről a kredencet és az éjjeli szekrényeket, és elkezdtük – egy kis, vagy inkább jelentős baráti külső segítséggel – megtisztítani, lecsiszolni, javítgatni.

A kredenc elég ramaty állapotban volt. Még emlékszem, amikor nagymamám konyhájában volt a falon. Na, azóta egy cseppet elhasználódott és eltöltött egy pár évtizedet a tetővel inkább csak mutatóban rendelkező sufniban is. Eredmény: egy átázott, korhadt részektől sem mentes fakredenc, aminek az ablakai is betörtek a deszka-falról való leapplikálás közben.

Most azért már jobb a helyzet, a hibás faelemek kicserélve, és az egész bútor le van csiszolva. Az éjjel szekrények esetében egy kicsit jobb volt a helyzet, bár a faborítás itt-ott feljött. Ezek immár javítva, és a csiszolás is gyakorlatilag kész. 

Ami pedig most jön: a festés. Nem egyszerű ügy. Milyen színűek legyenek? Milyen festék kell?  Inspirálódni van honnan: több profi blogger foglalkozik a témával, az egyik közösségi oldalon pedig a téma egyik mestere külön zárt csoportot is létrehozott a hobbi bútorfestők részére. Több fajta festékben is gondolkodtunk, de végül kiválasztottunk egy típust és a rendelést le is adtuk.  Annie Sloan chalk paint festékeiből három színt választottunk és ezek keverésével szeretnénk elérni a kívánt színt: old white, olive , duck egg blue. Ezeket elvileg nem kell alapozni. 

Na majd meglátjuk, mi sül ki belőle!

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket is!

Ajtóból asztalt – de hogyan?

Házvásárlás felújítással vagy házbérlés?

Ezért megéri négy évet dolgozni

Újítsuk fel saját magunk a bútorainkat!

Íme, az éjjeli szekrények: