Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tucatnyi nehéz kérdés a kert láttán

Egy félhektáros kert már akkora, hogy azt egy laikus szinte át se tudja látni. Mi lehet belőle és mennyit érdemes rá költeni? Mindez ezúttal női szemmel.

Mindketten ugyanannyira értünk a kerthez, azaz nem sokat:) Viszont szeretjük, szeretünk rá gondolni, és egy pillanatig sem zavart, hogy amikor elmondtam az ismerőseimnek, hogy vettünk egy kis parasztházat egy több mint 5000 négyzetméteres telekkel, jellemzően mély hallgatás, vagy ha nem, hát a "nagy munka, sok pénz" volt leggyakrabban a visszajelzés.

Gyerekkoromban minden nyaramat és iskolai szünetet a nagyanyámnál töltöttem, egy Pest megyei faluban. Nagymama vidéki tanítónő volt, volt kertje, sőt egy ideig telke is, voltak állatai, amikért mindig rajongtam. Sok jó gyerekkori élményem van, azokhoz mindenképpen hozzátartozik a nagyszülőknél töltött nyarak, a saját gyerekveteményes, az állatokkal való foglalkozás, annak minden élményével. Volt, hogy szegény nyusziknak adtam csípős, szárított paprikát, kipróbálva, hogy tényleg csíp-e, vagy ott voltak a disznóvágások, a száradó ruha illata a kertben, az örült menekülés az engem kergető pulyka elől, a hajnali málnaszedések és a lekváros kenyeres uzsonnák, amit nagymama hozott ki az udvarra, ahol a környék gyerekei összegyűlve, közösen játszottak.

19 Tovább

Milyen fűtést válasszunk, mi éri meg?

A sok nagy kérdés egyike, amit egy öreg parasztház felújítása esetében el kell dönteni: a fűtés.

Mert ugye jellemzően ezek a parasztházak még akkor épültek, amikor más jellegűek voltak az igények és a lehetőségek, mint ma. Ennek következtében a teljesen tradicionális, autentikus fűtés jó esetben nem felel meg annak, amit mi elvárunk - főleg, ha gyermek is van a családban, mint nálunk. Még akkor is, ha ez alapvetően egy nyári lak lesz (bár elnézve a Balaton-felvidéket télen, ez lehet, hogy mégsem teljesen így lesz…)

Egy szó mint száz, új fűtési rendszer kell.

94 Tovább

Kicsi, egyszerű, és sokat segít a nehéz napokon

Értelmetlennek tűnik, de mégis igaz: a felújításhoz is kell egy jó logó. Vagy valami olyan.

Nyilván nem arról van szó, hogy rendeltünk egy logót, illetve ha nem lenne, akkor megállna az élet. Inkább arról, hogy mivel a felújítás hosszas, fárasztó folyamat, ahol egyik percben még mosolyogva nézel a jövőbe, de egy perccel később már letaglózva ülsz a sámlin ("Hogy foghattam ebbe bele?!"), egy szó mint száz nem egy sétagalopp, így semmiképp sem árt, ha van valami olyan, ami az elérni kívánt állapotot megtestesíti.

Az én esetemben ez a valami az építészeti terveken szereplő kis díszító elem volt. És ez olyan, mint egy logó, meg is mutatom.

2 Tovább

Ebbe kellett belelátni a szépséget

A házat 2012 tavaszán vásároltuk meg, íme néhány kép az akkori állapotokról.

A ház elég rossz állapotban volt, a falak repedeztek, a kert tele volt minden limlommal, a tetőt és a falakat elfoglalta a borostyán. Szóval lett volna miért kifordulni az udvarból. De mégsem ezt tettük.

További képekért lapozz!

4 Tovább

Mi ez az egész?

Hogyan szépül meg egy 150 éves parasztház a Balaton-felvidéken? - erről szól ez a blog, amelyen sok képet mutatunk majd a megújulásról, és megosztjuk az időközben szerzett tapasztalatokat is. Mert a jelek szerint tapasztalatból lesz elég, nem is csak a legjobb fajtából... de az is látszik már, hogy mindez nagyon is megéri majd!

Kezdésnek íme egy kép a Fő utcáról, közvetlenül azt követően, hogy elkezdett esni a fővárost egy nappal később teljesen lebénító hó.

0 Tovább

Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

blogavatar

Százötven éve megépítették, most felújítjuk.

Utolsó kommentek